Ruhamustra: People's Choice Awards 20162016.01.11. 19:46, bercibaba
Kat Graham
A Vámpírnaplók sztárja is remekül választott: ez a fekete-fehér színekben pompázó, rafinált darab nemcsak kifogástalan alakját, hanem bőre barnaságát is érvényre juttatta; az egyszerű smink és frizura pedig akár az ékszere is lehetne e szettnek.
Végre megvalósul, amire a Vámpírnaplók és az Ősök rajongói vártak2016.01.11. 19:10, bercibaba
A két sorozat executive producere, Julie Plec bejelentette: ismét összehozza a szereplőket.
A Vámpírnaplók spin-off sorozata, az Ősök 2013-ban indult hódító útjára, ezzel együtt pedig az anyasorozat kénytelen volt búcsút inteni kulcskaraktereinek, a Mikaelson-testvéreknek. A rajongók azóta hiába vártak a két különvált történetlánc ismételt összefonódására – egészen mostanáig, ugyanis Julie Plec bejelentette: újra együtt láthatjuk kedvenceinket, méghozzá az akutális évadok 14. részében.
Alapvetően évek óta a levegőben volt egy átfedés gondolata, főleg az, hogy hogyan valósítsuk meg, működne-e egyáltalán. Egyikünk sem akart belevágni. Időközben pedig a két széria idővonala kettévált a Vámpírnaplóknak köszönhetően, de a hároméves időugrás miatt végre ismét közelít egymáshoz, így azt gondoltam, Csak ez az egy dobásunk van. Ez pedig egybeesik azzal, hogy Stefannak szüksége van egy biztonságos menedékhelyre, ahol megoldást találhat a misztikus problémájára
– nyilatkozta a producer, aki azt is elárulta, hogyan valósul meg a két sorozat átfedése. A fiatalabbik Salvatore-testvér ugyanis a nolai varázsmentes St. James Kórházba látogat majd, ahol, mint tudjuk, nem érhetik utol mágia által. Itt találkozik majd Klausszal.
Julie Plec továbbá arról is lerántotta a leplet, miszerint szó sincs arról, hogy egy jó, vagy rossz cél érdekében ismét szövetséget kössenek az egykosi barátok/ellenségek, sokkal inkább a két karakter kapcsolatának alakulása kerül a középpontba, ami most, hogy Stefan Klaus egykori plátói szerelmével, Caroline-nal jár, sokkal bonyolultabbá válik majd...
Így énekel Nina Dobrev2016.01.08. 15:55, bercibaba
Mindig is tudtuk, hogy a bolgár származású barna hajú szépség sokoldalú tehetség – ezúttal épp a hangi adottságait mutatta meg.
Mint arról korábban beszámoltunk, Nina Dobrev egy izgalmas, ejtőernyős ugrással köszöntötte az új évet, melyről újabb videót tett közzé a legnagyobb képmegosztó oldalon, melyben az I Believe I Can Fly című dalból énekel részletet, megmutatva ezzel, hogy nemcsak színésznőnek pazar, hanem énekelni is tud.
Nina jelenleg jól megérdemelt szabadságát tölti, melynek keretein belül számtalan szenvedélyének, így az utazásnak, búvárkodásnak és snowboardozásnak is volt lehetősége hódolni az elmúlt hetekben. Néhány órája pedig arról számolt be, hogy kirándulása véget ért, így ismét otthon élvezi a pihenést, ahol cicája már türelmetlenül várt rá.
Újra együtt a lurkóval. Semmi sem fogható ahhoz, mint amikor hosszú idő után először ébredsz a saját ágyadban
– írta az alább látható felvétel mellé az Instagramon.
forrás
Nem hétköznapi módon köszöntötte az új évet Nina Dobrev2016.01.04. 17:25, bercibaba
A Vámpírnaplók (ex)sztárja korántsem unatkozik. Ugyan a színésznő jól megérdemelt pihenését tölti, igyekszik azt minél izgalmasabbá és felejthetetlenebbé tenni.
Nina Dobrev ugyanis néhány napja még párja, Austin Stowell és közös barátaik társaságában síelt a Utah-állambeli Park Cityben, az új évet azonban már Hawaii-on töltötte. A barna hajú szépség jó szokásához híven ezúttal sem mulasztotta el dokumentálni élményeit, és tucatjával osztotta meg a szabadságán készült képeket rajongóival az Instagramon.
Az új év azonban számára is különleges fontossággal bír, melyet nem is köszönthetett volna izgalmasabban, mint egy ejtőernyős ugrással. Kalandjáról egy videót is közzétett a képmegosztón, mellyel máris több mint 400 ezer lájkot sikerült bezsebelnie.
Amikor azt mondtam, átugrok 2016-ba, szó szerint értettem
– fűzte kisfilmjéhez Nina, akin nyoma sem volt félelemnek az ugrás során, és láthatóan rendkívül élvezte az adrenalinszintet emelő ugrást.
18 dolog, amit nem tudtál a Vámpírnaplók szereplőgárdájáról 2016.01.03. 13:54, bercibaba
Ugye, te is izgatottan várod a Salvatore-testvérek történetének folytatását? Már csak néhány hét, és folytatódik a CW csatorna legnépszerűbb fantasy-ja, addig is felidézzük, mitől is olyan különleges a sorozat.
18 dolog, amit nem tudtál a Vámpírnaplók szereplőgárdájáról
Fotó: The CW
1. Nina Dobrev (Elena / Katherine / Amara) majdnem kiesett a készítők kegyeiből, ugyanis nagyon beteg volt a meghallgatása napján, így nem tudta kihozni magából a maximumot. Mivel nagyon vágyott a szerepre, felvette videóra azt a részletet, amit a meghallgatáson kellett eljátszania, és elküldte e-mailben a rendezőnek, így övé lett a szerep.
2. Steven R. McQueen (Jeremy) Elena öccsét alakítja, a valóságban azonban fél évvel idősebb a lányt alakító Nina Dobrevnél.
3. A szereplők többsége több nyelven is beszél. Nina Dobrev bolgárul, Paul Wesley (Stefan) lengyelül, Kat Graham (Bonnie) pedig spanyolul, franciául és héberül is megérteti magát.
4. Zach Roerig (Matt) a valóságban már apuka: van egy gyönyörű kislánya, aki felett kizárólagos felügyeleti joggal bír, ugyanis a kicsi édesanyját bebörtönözték.
5. Eredetileg Ashlee Simpsonnak szánták a készítők Elena Gilbert szerepét, de Ashley Tisdale is esélyes volt – utóbbi azonban nem jelent meg a meghallgatáson.
|